
Apák napja
Óvodánkban meghitt és örömteli módon ünnepeltük Szent József napját, amely egyben az édesapák ünnepe is.

Óvodánkban meghitt és örömteli módon ünnepeltük Szent József napját, amely egyben az édesapák ünnepe is.

A Méhecske és a Halacska csoportos gyerekek ma ismét ellátogattak a Vojtina Bábszínházba, ahol megnézték az Emma csöndje című előadást .

Óvodánk csoportjai is megemlékeztek március 15-éről.

Különleges, élményekkel teli heteket zártak a méhecske csoportos óvodásaink februárban.
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye által szervezett szavalóverseny döntőjén mindkét óvodásunk gyönyörűen, bátran szavalta el a kötelező, valamint a saját verset is. Érezhető volt, hogy valóban tiszta szívvel adták elő a verset, amelyet áthatott az Isten iránti szeretet. Szívből gratulálunk nekik, büszkék vagyunk rájuk mindannyian! Hálásan köszönjük pedagógusaik, szüleik felkészítését, részvételét!
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye által szervezett szavalóverseny döntőjén mindkét óvodásunk gyönyörűen, bátran szavalta el a kötelező, valamint a saját verset is. Érezhető volt, hogy valóban tiszta szívvel adták elő a verset, amelyet áthatott az Isten iránti szeretet.
Szívből gratulálunk nekik, büszkék vagyunk rájuk mindannyian! Hálásan köszönjük pedagógusaik, szüleik felkészítését, részvételét!
Honlapunk cookie-kat használ, hogy a honlapunkon tett lépéseiről statisztikákat készíthessünk. Ha tovább használja honlapunkat, azzal hozzájárul a cookie-k használatához. Ezzel a tevékenységünkkel mi nem tudjuk Önt személyesen beazonosítani.